Picture
Holnap folytatódik a HOLS Retro 2000-es bajnoksága, amely ezúttal Kínába, Sanghaiba látogat. Az előző héten Bahreinbe látogattunk a mezőnnyel, ahol sikerült egy kiállásos taktikával megnyernem a futamot. Remélhetőleg holnap Kínába is sikerül majd valami hasonló eredményt elérnem a McLarennel. A bajnokságba jelenleg a 7. helyen állok úgyhogy csak egy futamon vettem részt. Remélhetőleg sikerül visszahozni a hátrányom és a bajnoki címért harcolni a következő futamokon, de még erre bőven van idő, mivel még csak a 4. futam következik. A futamot holnap rendezik meg 19:20-as kezdettel. A futam 42 körös lesz és remélhetőleg létszámban gazdag. 

 
Picture
December 15-én lezajlott az év végi gála, a Simroc 3. Az eseményt nagyon élveztem, hiszen hihetetlen csatákat láthattunk az OSTv képernyőjén. Az első körbe simán bejutottam, mivel egyik ellenfelem sem jött el. Aztán következett Varga László az Ariel Atommal, akit sikerült megnyernem, így a következő körbe Lőrinczy Máté érkezett. Vele a Porsche Carrera GT-vel harcoltam és sikerült megvernem. Aztán jött Vajnay Tamás, akitől talán a legjobban féltem az egész eseményen. Végül őt a Porsche 911 GT-R-el sikerült megvernem majd 9 tizedes előnnyel, így a döntőbe kerültem. A döntőbe nem mással, mint egyik jó barátommal Kóbori Zsolttal kerültem össze. Először a Pagani Huayraval mentünk, majd a Mercedes Stirling Mossal. Mindkét viadallal sikerült nyernem, így idén én nyertem meg a SIMROC-ot, amire nagyon büszke vagyok, hisz egy ilyen rangos győzelem is hiányzott már a gyűjteményem közül. Köszönöm mindazoknak, akik ebben támogattak és remélhetőleg az X-Games is hasonló jó eredményt hozz majd. Addig is Uszkai Dávid videóját tekintsétek meg, aki felvette a Vajnay Tamással vívott csatát, majd a döntőbe Kóbori Zsolttal vívott csatát is. 

 
Picture
2013-ben egy jó nagy szintet lépek az én versenyemben. A Knight Racing segítségével indulhatok jövőre a szimulátoros világbajnokság Trophy szériájában. Nagy köszönet jár Kiss Dánielnek aki besegített a csapatba, hiszen neki köszönhetem a jövő évi ülésemet. A Knight Racing csapatába három csapat indul és én a Knight International Racing csapatába kerültem Michael Gray oldalán. A csapatfőnök Chris Knight. Remélem minél hamarabb beilleszkedem a csapatba és jó munka vár minket 2013-ben a Formula SimRacingben. A csapatnál egyenlőre nagyon remek az összhang, a versenyzők segítenek egymásnak és remélem én is hozzátudok majd tenni a csapat érdeméhez. Az első futam 2013 márciusában kerül megrendezésre, Ausztráliában, de addig is az idei moddal még részt veszek egy hat futamos tornán, amelyet CRUK WINTER Seriesnek neveztek el. Az első futam most szombaton kerül megrendezésre Indiában. Több információt a következő cikkben teszek közzé. 

 
Picture
Két hónap után ismét visszatértem a HOLS ligába. A Retro bajnokságba mutatkoztam be, amely ezen a héten Bahreinbe látogatott. Az időmérő edzés előtt nem gondoltam volna, hogy van esély a pole pozícióra, de végül sikerült 2 tizeddel megnyernem. A rajtom igen jól sikerült, próbáltam megtartani a helyezésem kisebb-nagyobb sikerrel. Aztán hatalmas csata alakult ki az élen. Egyedül Géczi Andrásnak sikerült megelőznie, de én egy kiállásos taktikával mentem, míg ők kettővel, így mindenképpen előnyre tettem szert, hiszen körökön keresztül tartottam magam mögött Géczit. A tempóm nem volt rossz, ahhoz  képest, hogy nem sokat teszteltem a moddal, de élveztem a futamot. A futamot végül 20 másodperces előnnyel sikerült megnyernem, így két hónap után ismét nyerni tudtam a HOLSban. Jelenleg a bajnokság 7. helyén tartózkodom, mivel csak a harmadik futamtól kapcsolódtam be a küzdelembe. Remélhetőleg tudok időt szakítani a bajnokság többi futamára is, és ha igen akkor még esélyes lehetek a végső győzelemre is. A következő futam jövőhéten kedden kerül megrendezésre Kínába 19:20-tól. Remélhetőleg ott is sikerül majd a győzelemért harcolni. 

 
Picture
Holnap kerül megrendezésre az év végi esemény, amelyen én is részt veszek. A tavaly a 4. helyet szereztem meg. Idén remélhetőleg nagyobb esélyem lesz a végső győzelemre. Az esemény holnap 17:30-tól kerül megrendezésre az OSTv képernyőjén. Négy liga versenyzői, továbbá meghívott pilóták kerültek be a 48 pilóta közé. Az első körbe egy VW Golf MK1 GT1-el fogok körözni, Szobot Dániel és Nagy Kopeczky Kálmán ellen. Ha tovább tudok jutni akkor következik az Ariel Atom, majd ha innen is tovább jutok akkor a Porsche Carrera GT és ha innen is akkor a Porsche 911 GT3-al fogok körözni. Ha az elődöntőbe sikerül nyernem akkor Pagani Huayraval, Bugatti Veyronnal és McLaren Stirling Mossal fogok versenyezni. Remélhetőleg idén is sikeres lesz ez az esemény, ahogy már megszokhattuk.   HíREK

 
Picture
Lezajlott a Simco keretein belül az első Suzuki Swiftes futam, amelyet Anderstorpba rendeztek meg december 10-én. Az időmérőn igen előkelő helyre kerültem. A negyedik helyet szereztem meg, amellyel nagyon elégedett voltam egy ilyen rangos bajnokságban. A rajtom nem sikerül annyira jól. Igen sok helyet visszaestem, de majd feltornásztam magam ismét előre és próbáltam tartani a lépést a top 3-al is. Végül a verseny végén már nagyon kellett spóroljak az üzemanyaggal, mivel nem volt már. Nem bírta ki, az utolsó kanyarba megállt és az 5. helyről visszaestem egészen az utolsó helyek egyikére. A második futamon a 32. helyről várhattam a rajtot. Simán eljöttem. Az első körökben próbáltam vigyázni az autóra, hogy ne sérüljön meg. Sikerült jó pár helyet előrejönnöm. Egészen a 10. helyig tudtam előrejönni, majd hibáztam csapattársam Kóbori Zsolt mögött, így visszaestem a 13. helyig, de végül sikerült a 11. helyet megszereznem. A következő futam majd csak a következő esztendőben lesz, így egy kicsit pihentettem a Suzukit. Remélhetőleg sikerül jobb eredményt elérni a következő versenyeken. 

 
Picture
Holnap este kezdetét veszi a Simco Suzuki Maxi bajnoksága, amelyen én is részt veszek Kóbori Zsolt csapattársaként. Remélhetőleg remek csapatot alkotunk majd és sikerül az élmezőnybe lennünk. Az első futamot Anderstorpba rendezik majd. A futam holnap este 20:00 órától kerül megrendezésre az időmérő edzéssel. A hotlapson egyenlőre jól állok. Jelenleg 3 tizedes hátrányba vagyok, de én versenyre megtankolt autóval mentem, így még csökkenhet a hátrány. Remélem sikerül a legjobb 5-be behoznom mindkét futamon majd. 

 
Picture
Lezajlott az RZF1 Abu-Dhabiba tartott versenyhétvégéje, amelyen ezúttal kijött a lépés. Az időmérő edzést magabiztosan nyertem meg. A rajtom igen jól sikerült, bár az első körökben nem igazán kaptam el a ritmust, mivel kiforogtam és csak a 6. helyre jöttem vissza. Aztán újra kezdődhetett a nagy felzárkózás. Szépen áttudtam jönni az élmezőnyön és szép lassan az élre álltam. Sikerült remek tempót diktálnom a futam felétől és elnyúltam csapattársamtól 15 másodpercre. A futamot végül magabiztosan nyertem megfutva a futam végén a leggyorsabb kört. Továbbá igen izgalmassá alakul így a bajnokság, mivel Tóth Miklós nem fejezte be a futamot így őt megelőztem, de Várhegyi Bence még mindig ott van az élen. A szezon hátralevő részében remélem kijön a lépés és sikerül megnyerni a bajnokságot!

 
Picture
A MASZOSZ F1 Pro bajnoksága ezen a héten Spanyolországba látogatott, ahol igen szorosak voltak az idők. A hotlapson nem is szerepeltem előkelő pozícióban így nem vártam túl sokat a futamtól. Az időmérőn azonban másképp alakult a helyzet. A Q3-ban sikerült megszereznem a 8. pozíciót, amivel idén elégedett lehetek, mivel idén ez a mod nem igazán fekszik nekem. A futam rajtja nem igazán sikerült, hiszen visszaestem a 9. helyre, majd Godek hibázott előttem és megpörgött, melynek következtében lepattant az első szárnyam, így kellett mennem a boxba új szárnyért. Szerencsére az SC bejött, így nem vesztettem sokat, de így is csak a 17. voltam. A futam elejétől próbáltam feljönni is sikerült is, egészen a 7. pozícióig. Ott próbáltam még Suborits Pétert megelőzni, de nem nagyon jártam sikerrel. A hátrányomat ledolgoztam, majd újra felépítette és a verseny végére ismét ledolgoztam. A verseny utolsó negyedében Schneider Kristóffal kezdtem el igen nagy csatát a 7. helyért, de nem tudott megelőzni. Nagyon élveztem ezt csatát és jó volt ismét az élmezőny tagjának lenni. Végül a 7. helyet szereztem meg, mellyel feljöttem a 8. helyre a bajnoki tabellába. Még nagyon sok van hátra is most jön egy igazán nehéz verseny, ami Monte Carloba kerül megrendezésre két hét múlva. Remélhetőleg ott is sikerül a legjobb tíz között lenni és akkor elégedetten távozhatok a hercegségből. 

 
Picture
Egy újabb futam zajlott le az idei HunWEL WTCC bajnokságából. A mezőnnyel ezúttal Csehországba, Brnoba látogattunk, ahol sikerült igen jó eredményt elérnem. Az időmérő edzésen csak a 8. helyet szereztem meg, ami a második futamon a 3. helyet jelentette. A rajtom elment, sikerült tartanom a versenyzőket. Az utolsó futamokon már csak Vajnay Tamásra és Bacsa Gáborra kell nagyon figyelnem, hiszen ők vannak ott nagyon és ők is a bajnoki címért harcolnak. Az első futamon tudtam tartani az élen állókat és az 5. helyen értem célba a BMW-vel. A második futamon sokkal jobban sikerült a rajtom, sikerült a második helyre feljönnöm. A futam elején csatáztam Vass Gáborral, melynek köszönhetően igen elnyúlt Bacsa Gábor így már őt nem tudtam beérni. A bajnoki folytatás nagyon nehéz lesz, mivel a bajnokságot egy pontos előnnyel vezetem Vajnay Tamás előtt, de Bacsa Gábor is nagyon ott van, ő 3 pontos hátránnyal van velem szemben. A következő futam jövő vasárnap kerül megrendezésre, ezúttal egy belga pályán, Zolderben. 

    Következő események
    RacingZone F1 2013
    Helyszín: Monaco
    Időpont: 2013.04.12.
    Időmérő: 19:20-19:40
    WU: 19:40-19:50
    Verseny: 19:50-20:20
    Élőben az OSTv-n 

    MASZOSZ F1 2012
    Helyszín: Szingapúr
    Időpont: 2013.04.10.
    Időmérő: 18:20-19:40
    WU: 19:40-19:50
    Verseny: 19:50-20:20
    Élőben az SSTV-n

    HOLS F1 2013
    Helyszín: Kanada
    Időpont: 2013.04.22.
    Időmérő: 18:30-19:30
    WU: 19:30-19:40
    Verseny: 19:40-21:00

      
    Kiemelt Támogatóim
    Picture